Szombaton szabadnapom volt, Marciékkal már rég találkoztam ezért gondoltuk kirúgunk a hámból egy kicsit, és mit ad isten épp aznap érkezett dj Sterbinszky a városba, hogy csapjon egy londoni magyar bulit.

Alapból elég kétkedve vágtunk neki a dolognak. Magyarok osszegyűlve egy helyen, ebből jó csak nagyon nehezen sülhet ki sajna, még otthon is. De mindegy is úgy voltunk vele egyszer élünk ezt is ki kell próbálni. Sajnos félelmeim beigazolódni látszottak.

Ott kezdődött, hogy elég messze kellett menni, egy bő másfél órába tellett metróval az út. Amikor kijöttünk az állomásról nem kellett sokat kutatni a helyet, ugyanis egyből egy hatalmas Soproni ászok zászlóval szemeztünk, és részeg magyarok szaladgáltak keresztbe-kasul az úttesten őrjöngve, köpködve. Beálltunk a sorba, majd amikor a litván biztonsági őrhöz értünk az közölte, hogy itt kérem dresscode van és az én kapucnis pulcsis, rövid nadrágos, baseball sapkás együttesem nem volt megfelelő.

Ezzel alapvetően nem is lett volna probléma, ha ez bárhova is fel lett volna tüntetve a program hirdetésein, facebookon vagy honlapon, vagy akárhol. Végignézve az előttem bejutó különböző, devergó illetve energie márkájú fehér oldalzsebes honfitársaimat, ezt eléggé furcsálva kellett tudomásul vennem. Na de még ez sem tántorított el a bejutástól, kiderült ugyanis hogy ez a kis öltözködési kihágás könnyen áthidalható egy kis zsebpénz fejében, amit persze nem a pénztáros, hanem a kedves biztonsági őr zsebébe kell eljuttatni. Ennek a 10 fontnak meg a belépőre fizetett 15-nek köszönhetően aztán sikerült is átlépnem, egy kicsit Magyarországra.
Azonnal arcul is csapott kis hazám sava-borsa igazából mivel sajna vizuálisan nem tudom visszaadni a látottakat, ezért kettő kis szösszenetet írnék le az estéből és egyben mutatnám be az átlag "értelmiséget".

Az egyik az a magyar, aki a kevés (max. 3) angolul beszélő eltévedt hölgy egyikét a "te britis vagy?" kérdéssel próbálta megszólaltatni, a másik "elkápráztató" figura pedig a férfi wc-ben dolgozó wc-s fekete bácsinak intézett 5 szókincses angoltudással előadott "you nigger i white, but love, friends" sorokkal próbált rávilágítani, a bőrszín miatti faji előítéletek ellenére érzett rokonszenvére.
Mindezek ellenére eltöltöttünk egy jó 2 és fél órát és miután kedvesen odajött hozzám az egyik ajtónálló és megkért, hogy szíveskedjek levenni a sapkámat, mert az szintén nem felel meg a klub kívánalmainak. Csak utána mondtuk, hogy mára és egyben örökre elég volt ebből a buliból.
Visszagondolva erre a nemes eseményre, ha otthon maradok és alszom az is méltóbb ünneplése lett volna kétszeres nagybácsiságomnak, de így legalább bátran kijelenthetem legközelebb, ha bárki kérdezné, hogy No bloody way!!!