El se hiszem, de megkaptam az adótámogatást, épp Kriszti barátnőmmel csatlakoztam ideiglenesen a turisták népes táborához és így immár 4 hónap után sikerült eljutnom a Big Benhez és a Temzéhez.

Szóval épp az általam utolsó garasnak vélt 10 fontot vettem le a kártyáról, és ha már ott vagyok, gondoltam megnézem az egyenlegemet, ami egy jó 110 fonttal több volt a kelleténél. Nah mondanom se kell ilyen tágra már rég nyílt a szemem. Akkor igyunk!!!
Ezek után úgy tűnik lejárt a próbaidőm is, vagyis egy közel 30 pennys óránkénti emeléssel is megdobtak, plusz úgy néz ki azt is sikerült lenyomnom a "sellő" torkán, hogy normális adósávba is kerüljek (ezt egy 3 hónapos kérelmezés és telefonos érdeklődés előzte meg) itt ragadom meg az alkalmat, hogy ezúton is megköszönjem a főnöknek a segítséget. Ugyan ez még nem egészen tisztázódott, de azt ígérték másfél hónap alatt átjut a rendszeren.... :)))

És hogy mindezt miért? Mert a kezdetek kezdetén, a nyomtatvány, amit fel kellett adnom postán, na az nem érkezett meg. Napi 20 emailt küldenek a semmiről, de erről nem vették az energiát értesíteni. DIADAL!!!
Furcsa dolog ez a honvágy kérdés még mindig, de azt mar bizonyosan kijelenthetem, ha az embernek nem jönnek össze a dolgok külföldön, akkor csak azon tud filózni mi lenne, ha otthon... Nah ez úgy fest egy kicsit alább hagyott, most már csak a család, a barátok, és a kutyám hiányzik. :))
Szombaton volt az egyetlen törzsgyökeres brit kollégám búcsú bulija, aki elruccan egy pár hónapra utazgatni az Egyesült Államokba, van esze, menekül a süllyedő hajóról.
Megint csak azt tudom mondani, hogy Londonnak a legnagyobb varázsa a nemzetköziségben rejlik, elvégre hol máshol lenne lehetőségem együtt iszogatni, mulatozni olasszal, iránival, angollal, dél-afrikaival, indiaival, litvánnal, brazillal, jamaikaival és persze magyarral egyszerre. Nagyon jól sikerült, végre sikerült egy kicsit kikapcsolnom.
Ugyanebbe a témába vág a másik gyönyörű momentuma a hetemnek, amikor a buszon két fiatal arab lány teljes csadorban beszélget ékes brit angollal és kérdezi az egyik a másiktól: „te hogyan ismertél meg?”  Mire a másik „hát a magasságodról meg a kesztyűdről”  mire a másik „Jah tényleg sokan mondtak mar!” :) és a slussz poén hogy odament hozzájuk a harmadik barátnő, aki meg megjegyezte, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Egy élmény volt részese lenni ennek a beszélgetésnek.