Nem is tudom mennyi idő telt el  utolsó helyzetjelentésem óta(6 hónap). Elkezdhetnék mentegetőzni, hogy sok a meló nincs idő és satöbbi, de a helyzet az, h őszintén szólva elszállt az „ihletem”, ha egyáltalán létezik ilyesmi…

Lényeg a lényeg úgy döntöttem újra neki ülök, köszönhető ez persze annak is, hogy drága Viktor barátom is megelégelte az otthoni levegőt és úgy döntött ő is belevág a nagy világlátásba és csatlakozik, hozzám itt Angolhonban. Lassan két hete mássza már ő is azon akadályokat, amiket jómagamnak is meg kellett. Próbálok neki segíteni, legyőzni őket és meg kell, mondanom nagyon jól halad: D

Nekem is egy hatalmas szikla gördült le a vállamról, amikor véglegesen úgy döntött h jön velem vissza az otthon töltött szabadságomról. Többek között például neki köszönhetően pénteken megszűnik csaknem 11 hónapos, szürreális Valóságshow-m itt Wembleyben és összeköltözünk az olasz kolléganőimmel, de erről majd később…

11 hónap! Soha életemben nem gondoltam volna, hogy képes leszek 11 hónapot eltölteni egy olyan házban, amiben ennyi idő után én vagyok a 3. legrégebbi lakó és utánam 3 hónap a következő. Olyan élmények és olyan magyar társadalomtanulmány, amit képtelenség lenne szavakba önteni.  Elég annyi, hogy éltem én itt együtt 50 éves anyukától kezdve a 20 éves kalandvágyó, szerencsejáték-függő focistán át, az idült alkoholista albán autómosóban güriző 3 gyerekes családapán keresztül a 35 éves szegedi ex rendőrig mindenkivel… :D Nagyon sokáig élveztem is félreértés ne essék, hiszen mostanáig soha nem tapasztaltam meg az igazi koleszélményt, de most már így lassan egy év után köszönöm szépen elég volt.

Pénteken végre elköltözünk és lecserélem a stadiont, Kensal Greenre egy olasz és spanyol csajok lakta házra, ahol rajtunk kívül csak Francesco lesz pasi, aki egy olasz raszta életművész, jellemzésül (egyben a már régebbről is megszokott aranyköpés is egyben) csak idézném, amikor illuminált állapotban, a hétvégi házibuliban annyit mondott tört angollal: „I work to live,  not live to work”.

Mint ahogy eddigi költözési kísérleteim, ez sem volt persze zökkenőmentes, 11én szálltunk le Londonban Viktorral és rá két-három napra kiderült, hogy Jackie-éknél, az Olasz/Dél-Afrikai kolleganőmék házában üresedik egy kétágyas szoba, mivel Viktort is első látásra elragadta az olasz temperamentum, nem haboztunk sokat és elhatároztuk, költözünk!  De nem voltunk ezzel egyedül, amint az utóbb kiderült, két spanyol csaj is pályázik a kecóra és, hát persze a főbérlő inkább csajoknak ad ki szobát (ő se hülye! J), ők kapták meg.

Csóri csajok csak azzal nem számoltak, hogy a két olasz barátnő megkeseríti az életüket. Az még külön kiakasztotta őket, hogy épp 16-a előtt költöztek be egy nappal és aznap volt a Valentin-napi parti az olaszok szervezésében persze. Úgy alakult, hogy egy elég ereszd el a hajam, több mint 45 fős(lengyel, indiai, török, olasz, jamaikai, spanyol, arab, litván, magyar, francia J) törzsvendég és Starbucksos galeri csapódott össze, ami a spanyol csajoknál végleg betette a kaput és közölték a főbérlővel, hogy ők erre nem vállalkoznak és csütörtökön költöznek. A bulit követő nap csörgött is a mobilom és Jackie közölte a jó hírt, csak annyit mondott: Támász u know the Italian MAFFIA… :D

Az események tehát pörögnek, ha érdekel, nézzetek errefelé néha